DANUBE LIMES – így nevezték a rómaiak birodalmuk határát, legyen az bárhol a világon, sivatagban, folyók mentén, tengerpartokon. A szó eredeti jelentése azonban azt az utat jelenti, ahol a római katonák elindultak a határok felé, az ellenség irányába. A mai Magyarország és Ausztria területén valaha létezett két tartomány, Pannonia és Noricum esetében ez eredetileg a Borostyánkő utat jelenti, valamint a Száva völgyét, ezek végpontjánál érték el először rómaiak a Dunát. A szó jelentésváltozása magában hordozza a történelmi helyzet változását: A Kr. u. I. század elején még csak Sirmium és Carnuntum környékén megjelenő rómaiak majd’ egy fél évszázad múltán, Claudius uralkodása idején (41–54) vették birtokukba a Dunántúl keleti felét, és tolták ki Róma határát a Dunáig. Ugyanebben az időben vált a birodalom részévé Noricum is.
Az így kialakuló határ közel 400 évig volt Róma határa. Ez az időszak nagyon fontos Róma és általában az emberi kultúra számára. A Római Birodalom grandiózus inspirációja napjainkban is minden művészeti forma számára, a filmektől a modern nyerőgépes játékokig, amelyeket milliók játszanak online kaszinókban, mint például a Lucky Red. Akik érdeklődnek, használhatják a betét nélküli kaszinó bónuszt, hogy ingyen kipróbálják ezeket a játékokat. Most vissza Rómába. A meghódított népek pacifikálása sikeres volt, a katonaság az I. század végére már kivétel nélkül itt, a Duna vonalán állomásozott. Ekkor alakult ki az a védelmi rendszer, ami majd’ 100 évig változatlanul működött. A táborok és őrtornyok láncolatát a limesút kötötte össze. A táborok alaprajza egységes, négyszögletes volt, két keresztút osztotta négy részre őket, négy kapunyílással, a parancsnoksági épület, a barakkok, raktárak, a fürdő minden táborban meghatározott rendben helyezkedett el a táboron belül. Ekkor a táborok még fa-föld konstrukciós sáncokkal épültek, az őrtornyok pedig fából. A táborok tornyai a táborok belseje felé néztek: nem védelmi célokat szolgáltak, csak a megfigyelést – Róma külpolitikája ekkor még expanzív.
Noha már korábban is elkezdték legalább a kaputornyokat kőből, részben a táborfal síkja elé ugró alaprajzzal (ezzel a védelemre alkalmasabbá téve) átépíteni, a komoly változást a markomann-szarmata háborúk évei hozták el (166-180). A táborok kivétel nélkül kőből épültek újjá, megjelentek a kiugró, félkör alakú saroktornyok, és Commodus új őrtornyokat is építtetett a Duna mentén.
A katonaság egy vonalon történő állomásoztatása csak a tetrarchia korában (293–305) változott meg, ekkortól a határőrző csapatok mellett mozgó katonaságot is szerveztek. A limesen állomásozó katonaság száma ezzel lecsökken. Talán ekkor épül a pilismaróti tábor, már a régi szabályokat felrúgva egy magaslaton, annak szabálytalan alakját követve.
Az utolsó nagy építkezések a Constantinus-dinasztia (306-350) és Valentinianus (364-375) uralkodása során történtek. Előbbi időszakban épült pl. mindkét visegrádi, vagy a Március 15. téri tábor. Valentinianus korában azonban a nagy erődök helyén kisebb, őrtoronyszerű épületeket emeltek (Azaum, Sibrik-domb, Cirpi), mert nem állomásozott már elégendő számú katona a határon az erődök feltöltésére, és új, hasonló méretű kiserődök is épültek (Leányfalu, Budakalász). Legjelentősebb talán a Dunakanayar Esztergom és Pilismarót térségében, ahol az őrtornyok láncolata ekkor olyan sűrű volt, hogy az őrtoronyok átlagos távolsága kb. 750 m.
A császár halála után a népvándorlás korának népeit többé nem sikerült feltartóztatni. 377-ben gót-hun-alán szövetséges sereg tört be Pannoniába. Őket még letelepítették a tartományban, és részt vettek a határvédelemben, de 433-ban a tartomány végleg Attila hunjainak uralma alá került.
(Varga Gábor)